2014. július 31., csütörtök

Borostyánkő

Kőszegi tartózkodásom idején egyik nap a GySEV jóvoltából egy egy napos kiránduláson vettem részt Ausztriában. Ellátogattunk egy bányászvároskába, elmentünk várlátogatásra és .........., de mindez majd legközelebb. 

Az egész utat még Budapestről intéztem levelezés útján, minden nagyon flottul működött, a GySEV-s hölgy rendkívül rugalmas volt, azt is elintézte, hogy ne Szombathelyen kelljen befizetnem az utat, hanem Kőszegre érkezésemkor, a vasútállomáson. Fizetés, karszalag, szálláshely elfoglalása, városnézés és ........... sok-sok élmény!

Kőszegen tartózkodásom harmadik napján utaztunk Ausztriába, Szombathelyről a Vasi Volántól bérelt busszal, mely sajnos hagyott némi kívánnivalót maga után: az ablakokat nem lehetett kinyitni, sötétítőfüggöny nuku, az előttem lévő szék háttámlája tele ráragasztott, már megkövült rágógumi kupacokkal (ezeket mondjuk a telephelyen le is takaríthatták volna) - ez több ülésnél is látható volt - és még sorolhatnám. Buszvezetőnk kissé feszengve exkuzálta magát, valójában nem ő tehetett arról, hogy ezt a járművet iskolások szállítására is használta a cég. Ezzel a jelenséggel sajnos már máshol is találkoztam, úgy látom - tisztelet a kivételnek - a mai ifjúság hogy röviden fogalmazzak, elég .... ide gondoljatok, amit akartok. No de ez nem a panaszkönyv, téma ezzel le is zárva. 

Elindultunk Burgenlandba tervezett kirándulásunkra, utazás közben elég jó hangulat alakult ki közöttünk, pedig szinte mindenki idegen volt a másik számára. Gyönyörű útvonalon haladtunk, többször is olyan érzésem volt, hogy jó lenne megállni egy kis fotózásra, de ... ez nem volt sajnos megoldható (én meg mint oly sokszor, akkor is telhetetlenségi rohamban szenvedtem). Nem igazán vagyok híve a hosszú buszozásoknak, ott nem lehet kóricálni, nyugisan egy helyben kell ülni, minden alkalommal örülök egy-egy megállásnak, amikor a lábaimat is kinyújtóztathatom. A kitűzött célpontokhoz érkezésünkkor szinte elsőként száguldok le a járműről és máris legeltetni kezdem a szemeimet is, keresve a jó fotótémákat. 
Beérve a városkába, ismét valami türelmetlen kíváncsiság lett úrrá rajtam, éreztem, hogy ott valami különös dolog vár rám. Leszállva a buszról máris megtaláltam látogatásunk fő célpontját, a Sziklamúzeumot. S akkor következzen néhány szó a városkáról. 

Borostyánkő - németül Bernstein - egy kedves mezőváros Burgenland tartományban, a Felsőőri járásban. Ősi bányászváros, a nemesszerpentinkövet - egész Európában csak itt - már a 12. század óta bányászták egészen a 19. század végéig. A település lakói a mai napig megmunkálják ezt a különleges kőzetet, blogomban majd ezekből is mutatok néhányat ízelítőként. 
Bernsteiner Felsenmuseum - Borostyánkői Sziklamúzeum.
Már az épület sarkán lógó cégér is sokat sejtető - sajnos a pocsék fényviszonyok miatt az arról készített fotómtól megkíméllek benneteket - , a kirakata - jól látod! kirakat - pedig csábítja a városkába látogató turistákat. Belépve az ember először azt hiszi hirtelenjében, hogy egy ékszerboltban van, de ez csak az ajándékbolt egy kis kiállítással összekötve, és a jegypénztárral. Az igazi látványokért alá kell szállnunk a bányán belül kialakított kiállítótérbe, ahol még egy patak vize is vidáman csordogál mind a mai napig. 
A Sziklamúzeum bányászati részlege különös dolgokkal várja látogatóit. Akadnak itt különböző "kavicsok", eszközök, s mindezek bemutatásához helyiségenként magyar nyelvű hangos tájékoztatót is kaphatunk.
Hegyikristály a bányában.
A hegyikristály tulajdonképpen egy teljesen színtelen tiszta kovasav. Legfőbb lelőhelyei az Alpokban vannak, napjainkban optikai célokra alkalmazzák. 
Hegyikristály szivárvány-kvarccal.
Mint a fotón is látható, a hegyikristály hatszöges oszlopokból áll. Helyenként a keletkezett repedésekben a levegőréteg hatására szivárványszínt is játszanak. Ezeket az elszíneződött részeket  irisz- vagy szivárvány-kvarcoknak nevezik. 
Wulfenit.
A wulfenit is egyfajta kristály, főleg ólombányákban fordul elő. Színe rendkívül szép, sárgás-vörös, narancs-vörös, néha barnás, de összetörve már hófehér. Bleibergből került a múzeum gyűjteményébe. 
Smaragd.
A smaragd valójában a nemes berill drágakő zöld színváltozata, nevét az ókori görögöktől kapta. Színváltozatai az almazöldtől a fűzöldig terjednek, az átlátszó kő még a kis példányok között is nagyon ritka, ez még tovább növeli értékét. A kiállított darab Habachtalból került a múzeumba. 

A kiállításon magángyűjtők ásványi kincseit is láthattuk, én nagyon élveztem, bár azt sajnáltam, hogy minden vitrinekben volt, jó lett volna egyik-másikról közeli felvételt is készíteni. 
Ásványgyűjtemény - magángyűjtőtől.
Ásványgyűjtemény - magángyűjtőtől.
Ásványgyűjtemény magángyűjtőtől.
Ásványgyűjtemény magángyűjtőtől.
Mint a fotókon is látható, rengeteg ásványféle került magángyűjtők kezébe. Utoljára ehhez hasonlóval Fertőrákoson találkoztam, ahol szintén egy magángyűjtőnél tekinthető meg kiállítás formájában. Aki szereti a különleges ásványokat, kőzeteket, tiszta szívvel ajánlom neki azt a helyet is. 

Ahhoz, hogy a bányákból a felszínre kerüljenek a különböző kőzetek, munkagépek is a bányászok segítségére voltak. Ezekből egy kis ízelítő: 
G9Z típusú dízel mozdony. 
Rakodógép.
Mint blogom elején is jeleztem, szeretnék nektek megmutatni néhány nemesszerpentinből faragott különlegességet, előtte azonban még egy esztergályos műhely részletét tárnám elétek. 
Esztergályos műhely.
Így első ránézésre az ember inkább egy asztalos műhelynek nézné, de ha alaposan kielemezitek a képen látható eszközöket, egyértelműen látszanak a különbségek (bár hasonlóságok is bőven akadnak). Maga a műhely több mint 150 éves! 

Idézem a múzeumban elhangzottakat: "a különféle zöld árnyalatú nemesszerpentin hasonlít a kínai jáde-kőhöz, ám azzal nem áll rokonságban".
Elbűvölve a nemesszerpentin szépségétől kezdett el Otto Potsch bécsi származású szobrászművész és esztergályos dolgozni ezzel a kővel. Első műhelyét Wolkersdorfban alapította, a Sziklamúzeum is az ő ötleteként valósult meg, s a mai napig két fia segítségével működteti és gyarapítja a gyűjteményt.
Az általa készített munkákból szeretnék nektek is néhányat bemutatni.
Otto Potsch szobra.
Otto Potsch szobra.
Otto Potsch szobra.
Otto Potsch szobra.
Nehéz volt kiválasztani, hogy melyik szobrot ábrázoló fotót tegyem ide, hiszen számtalan szépséget láttam, felsorolni is sok lenne, nem még bemutatni. Bár ezek a művek is üveg mögött voltak, mégsem tudtam ellenállni a látványuknak. Remélem elnyerte a ti tetszéseteket is! 

Elérkeztem talán kicsit szokatlan témájú blogom végéhez, bízom benne, hogy lesz köztetek olyan, akit szintén megérint e sok szépség! Őszintén, tiszta szívvel ajánlom mindenkinek ezt a helyet, a múzeumon kívül is akad itt még látnivaló! Íme pl: 
Borostyánkő - Bernstein - vára.
Köszönöm, hogy velem tartottál kedves olvasóm, remélem jól érezted magadat nálam és legközelebb is velem tartasz majd! 
További szép napot kívánok!




2014. július 27., vasárnap

Az Óriások földjén

Jó néhány évvel ezelőtt jártam utoljára a Kőszegi-hegységben, akkor ez az út sajnálatos módon - talán mert a gyerekeimet nem akartam terhelni vele - kimaradt. Idei látogatásom előtt azonban elhatároztam, történjék bármi, végre elmegyek ide is! Mielőtt nekiindultam, alaposan tájékozódtam, sőt még egy új turistatérképet is vásároltam, mégis meglepetések sora várt rám odaérkezésemkor. Ez az útvonal anno még kék háromszög jelzéssel volt jelölve, napjainkban azonban már az országos kéktúra szerves része lett. Helyenként talán még a fotóimon is látszik mindkét jel. Ez idáig rendben is volna, azonban mégis történt egy kis malőr - eltűntek a turistajelek - így volt a túrámnak egy olyan szakasza is, ahol kénytelen voltam visszafordulni. No de kicsit szokásomhoz híven jól előreszaladtam, vissza a induláshoz! 

Mivel a tömegközlekedéshez kellett alkalmazkodnom, reggel jó korán kellett kelnem. Kilépve szállásom kapuját rögtön mellbe vágott a hajnal csípős, hideg levegője, egy pillanat alatt belebújtam egy meleg felsőbe. A nap már sütött, de mivel a hegység az Alpokaljához tartozik, annak minden frissességét is élvezhetik az itt élők és az ide érkezők. A buszom pontosan megérkezett tervezett túrám kiindulóállomásához, leszállva róla azonban nagyon meglepődtem, úgy éreztem rögtön mirelit tyúk lesz belőlem, itt még hidegebb volt. A rám váró meredek emelkedő leküzdéséhez azonban talán jobb is volt ez így. Végre elindultam az Óriások földjére! S hogy miért is neveztem el így? Az majd a későbbiekben ki fog derülni számodra is kedves olvasóm. 

Rögtön, szinte az utam legelején "utamat állta" egy apró - közel két méter magas virág, a molyhos ökörfarkkóró
Verbascum thapsus - molyhos ökörfarkkóró
Verbascum thapsus - molyhos ökörfarkkóró
A fotózásával nem igazán volt gondom, a napocska kellemes megvilágítást adott neki, a derekamat is megkímélte, mivel szinte pipiskednem kellett a közeli fotó kedvéért. Hát ő volt az első óriás, a java még várt rám. 

A Kőszegi-hegység kőzeteit kristályos palák alkotják, képződésük kezdetét azonban még a mai napig is kutatják. Annyi biztos, hogy mélytengeri vulkáni tevékenységnek köszönheti létrejöttét. Ennek egyik ékes bizonyítéka a jellemzően mészfillit, mészcsillámpala és zöld palarétegek és a közöttük látható egyéb üledékes kőzetek, mint például a kavicsrétegek. Ebben a kőzetben jól láthatók a réz-, antimon, króm-, vas- és mangánércek, érdemes alaposabban is kitanulmányozni. 
A hegységre nem igazán jellemzőek a kimagasodó sziklaképződmények, egy helyen azonban a természet mégis csodálatos alakzatok sorát halmozta fel. Ide szeretnélek elkalauzolni téged is kedves érdeklődő, remélem te is átérzed majd, hogy miért is neveztem el az Óriások földjének! 

Az "aprócska" virág fotózása új lendületet adott utam folytatásához és még azt is élveztem hogy a napocska picit átmelegített a felvételek készítése közben. Utam hosszan, meredeken fölfelé ívelt, a nyelvem kissé már lógni kezdett, mikor végre valami biztató jelenséget láttam magam előtt. 
Kalaposkövek.
Az első különleges sziklaképződmény! Ez nagyon jól néz ki, vajon mi lehet még itt? Olvasataim alapján is izgalmasnak tűnt a hely, de ........... Közelebb mentem hozzá és ...........
Kalaposkövek.
.........végtelenül aprócskának éreztem magamat a masszívum mellett. Az első "kavics"! Végre saját szememmel is élvezhettem a látványát! Elkezdtem körbejárni de ............... 
Kalaposkövek.
............ rögtön az elején le is ragadtam. Elképesztő látvány! Különböző formák, alakok és fantasztikusan szép rétegek egymáson. Vékony "lapocskák" sora, bennük különös képződményekkel. A lábam kis ideig nem akaródzott tovább haladni, hosszú percekig csak némán, csodálkozva álltam az elém táruló jelenség előtt. Miután felocsúdtam első kábulatomból, továbbindultam. Ha ez ilyen szép, mi lehet itt még? A bennem felmerült kérdésre a válasz szinte azonnal meg is érkezett egy újabb elém táruló csoda képében.
Kalaposkövek.
Itt a fotón is látható, érezhető hogy ez a "kavics" kisebb mint az előző, itt azonban már jól látszik az is, hogy miért is kapták a találó Kalaposkövek elnevezést. Újabb szájtátás és ismét egy alapos körbejárás következett, azonban a szemem már másfelé is elkezdett kacsintgatni.
Kalaposkövek.
Ez elképesztő, csodálatos! Egy újabb "kövecske" a kínálatból. Ezen a fotón jól látható még a régi turistajelzés is. 
Kalaposkövek.
A sziklák északi oldalán vastag mohatakaró alakult ki. Ez a palarétegeket még látványosabbá, szebbé teszi. Mennyei! 
Kalaposkövek.
Mint a felvételen is jól látható, a sziklák mellett vezet a turistaút is. Apró porszemnek éreztem magamat, mellettük elhaladva. 
Kalaposkövek.
A természetjárás egyik aranyszabálya, "ne térj le a turistaútról". Hát ez az, amit ebben a helyzetben még én is képtelen voltam betartani. Muszáj volt kicsit lejjebb araszolnom, alulról is megnézni amit csak lehetett. 
A hatalmas masszívumokon helyenként rengeteg hidegkedvelő páfrány is él, ezeknek sem tudtam ellenállni. 
Őőőőőőőőőőőőő! Lebuktam!
Egy olyan "lökött alak", mint amilyen én is vagyok, szereti alaposan kitanulmányozni az adott környezetben lévő élővilágot is. Találtam is jó néhány kincset, részletesen azonban majd .....  Egy kis ízelítőt azonban mutatok nektek. 
Asplenium trichomanes - aranyos fodorka
Az aranyos fodorka egy igazi árnyék- és hidegkedvelő páfrányféle, ezen a sziklafalon szinte hemzsegtek. A mohatenger még jobban kiemeli szépségét. 
A páfrányfotózást befejezve, megfordulva, különös jelenség kúszott ismét a látószögembe. Gyűszűvirágok! Magasak és gyönyörűek, irány oda! 
Digitalis purpurea - piros gyűszűvirág fehér változata.
Digitalis purpurea - piros gyűszűvirág fehér változata.
Nem! Nem tévedés! Ez valóban a piros gyűszűvirág, csak fehér virágzattal. De nézzétek csak! 
Digitalis purpurea - piros gyűszűvirág (meg egy lökött fotós)
Digitalis purpurea - piros gyűszűvirág.
Mint a képeken is látható, ezek a gyönyörűségek is kiérdemlik az óriás jelzőt. S nem csak hatalmasak, meseszépek is! 
Kis elcsábulásom után indulnom kellett vissza az apró "kavics" túrámhoz, az idő nagyon gyorsan szaladt. 
Kalaposkövek.
A képen látható sziklaalakzat alatt én kényelmesen elfértem, ez fotóval is dokumentálva lett anno. (Itt azonban nem mutatom meg, hiszen ez a blog nem rólam szól, hanem az átélt élményeimről.) 
Elérkezett a búcsú pillanata is, meg kellett válnom a Kalaposkövek fantasztikus világának látványától, s bármennyire is nehezemre esett tovább kellett indulnom. 
Kalaposkövek.
Az aznapi utolsó szépség - kicsit szembe fényes - látványa, a "kavicsok" záróképe. Az itt átélt élmények örökre a szívembe záródtak! 

Mivel elég szépen elszaladt az idő, úgy gondoltam megállok egy kicsit pihenni és elfogyasztani magammal hozott elemózsiámat is. Hamarosan teli pocival, friss, hideg víztől felfrissülve álltam fel a pihenőhelynél, hogy folytassam utamat. Pihizés közben végig egy csodálatos jelenség tartotta fogva a szememet, indulás előtt készítettem is róla "pár" képet. 
Polypodium vulgare - közönséges édesgyökerű páfrány.
Félárnyék a napocska táncoló sugaraival,  egy "kavics", sűrű mohaszőnyeg és a fantasztikus páfrányrengeteg. Felemelő, szívmelengető látvány volt! 

Utam a kék jelről letérve a zöld csíkon vezetett tovább, irány az Írott-kő! Egy különösen szép hegygerincen vezetett a jelzés folyamatos emelkedővel. Rengeteg szépséggel találkoztam, mely elvonta a figyelmemet az út nehézségétől. Meg-megállva, fotózás közben még ki is tudtam fújni magamat. 
Cephalanthera rubra - piros madársisak. 
Cephalanthera rubra - piros madársisak.
Az egyik legszembetűnőbb jelenség a piros madársisakkal való találkozásom volt. Ebben az időszakban szokatlan, hogy még virágzó példányt is láttam, de ez valószínűleg a Kőszegi-hegységre oly jellemző hűvös, alpokaljai klímának is köszönhető. Mindenesetre én nagyon örültem neki! 
Kilátás a gerincről.
Egy kis fotós megállás a gerincen és egy újabb beiktatott rövid, pár másodperces pihizés. Rám is fért, bőven emelkedett még további utam. Úgy gondoltam, már régen elhagytam az Óriások földjét, amikor ismét egy sudár, szokatlanul magasra nőtt vadvirággal találkoztam. Külön élmény volt az, hogy fürtökben lógtak rajta mesés virágjai. 
Lilium martagon - turbánliliom
Fotózás után továbbhaladva értem el azt a pontot, amikor végleg eltűnt a turistajelzés - hogy ez kinek köszönhető, nem részletezném, de a gyakorlott túrázok így is tudni fogják - kénytelen-kelletlen, vissza kellett fordulnom, értékes időt és kilométereket elveszítve. A véleményem? No comment! 

Leérve és visszatérve a kékre egy kis vigasztalásként az erdő ismét óriásokkal lepett meg. Amerre a szem ellátott, mindenhol a piros gyűszűvirágok magaslottak, fantasztikus látványt nyújtva.
Egy szép bükkös, telis-tele piros gyűszűvirágokkal.
Soha ennyi gyűszűvirágot nem láttam még együtt, főleg nem a pirosat, előző bosszúságomat el is fújta, akár a szél!
A bükkös erdő után kanyarodtam rá egy fenyőerdők övezte útra, melyen továbbhaladva végleg befejeződött túrám az Óriások földjén. 
Egy igazi szép fenyvesekkel kísért turistaút.
Elérkeztem blogom végéhez. Volt benne kis bosszúság is, de összességében olyan volt ez az út, mintha az Édenkertben jártam volna. Ha most kellene elindulnom rajta, ismét megtenném, hisz tele volt-van csodákkal! A természet oly gyönyörűségekkel ajándékozott meg, oly melegséget hozott a szívembe, amit egyszerű szavakkal nem is lehet elmondani. 
Remélem tetszett amit itt láttatok, olvastatok és legközelebb is ellátogattok majd hozzám! 
Köszönöm a figyelmeteket, további tartalmas, szép napot kívánok mindnyájatoknak!





2014. július 20., vasárnap

Egy különlegesen szép nap csodálatos bejezése.

Blogomnak nem véletlenül adtam ezt a címet, mivel ezen a napon nagyon sok különlegesen szép élményben volt részem. Először is Jákon kezdtem a napomat, hosszú évek kitartó várakozása után végre én is eljutottam a Szent György Plébániatemplom csodálatos, Árpád-kori - kora gótikus templomába, majd Kőszegre visszatértemkor különleges és kedves barátokra tettem szert. S hogy kik is ezek a különleges emberek? Hát a Kőszegen dolgozó főállású - 5 fő - és önkéntes tűzoltók. Valami megmagyarázhatatlan okok miatt - azt hiszem leginkább az irántuk érzett tisztelet - mindig is vonzódtam a Lánglovagokhoz, s ez az érzés a mai napig nem változott. A velük való találkozásom kalandos volt, s ide leírni hosszadalmas lenne. Lényeg, hogy nekik, egész pontosan a parancsnokuknak köszönhetően a késő délutáni órákban fantasztikus élményekben lehetett részem. 
A Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egylet zászlaja. 
Beléphettem a kőszegi lánglovagok szentélyébe, a klubba is. Felemelő érzés volt a kedves invitálás!
A Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egylet klubhelyisége.
Ezt a helyiséget a saját kezükkel alakították ki, közös időtöltéseikhez, fesztelen, baráti találkozóikhoz. Ha jól megnézitek a fotót, több helyen furinak tűnő kör alakú valamik láthatóak. Nos ez mind egy-egy sörösüveg, ezzel tették még hangulatosabbá a helyiséget. Igazán ötletes megoldás, nekem nagyon tetszik!
A Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egylet klubhelyisége.
A számtalan díjak néhány darabja, a svájci kollégáktól kapott rohamsisakból kialakított, érdekes lámpával, mely szintén saját munkájuk. 

S hogy miért is velük kezdtem ezt a blogot? Mert mindennek ez volt az igazán kellemes előzménye. Kedves invitálásuknak nem igazán tudtam ellenállni, szálláshelyemre visszatérve, kicsit felfrissítve magamat, belül nem kevés kíváncsisággal és izgalommal vegyesen indultam vissza egy számomra eddig ismeretlen szertartásra a Fő téren található Jézus Szíve Plébániatemplomhoz. 
Jézus Szíve Plébániatemplom a Szentháromságszoborral.
Jézus Szíve Plébániatemplom hátulnézetből.
A Jézus Szíve Plébániatemplom Ludwig Schöne tervei alapján kezdett el épülni 1892 tavaszán. Tornyán mozaikszerű majolikából készült cserepeket láthatunk, mely az osztrák Wilhelm Radda műhelyének köszönhető. Az épület tetőrészének többi részén szép pala borítás volt, azonban egy 1929-es jégeső szinte teljesen tönkretette. Anyagiak hiányában csak eternittel tudták pótolni, szerintem így is szép látvány. 
Első ránézésre gótikusnak gondolnánk az épületet, ez azonban már neogótika, melyben nagyon szépen használták fel a gótika régi elemeit is. 
Mivel egy hosszabb szertartás fotózására lettem meghívva, a templomot nem a tőlem megszokott módon mutatom be nektek, remélem így is tetszeni fog majd! 

"A kőszegi Jézus Szíve templom az egyetlen a világon, amelyhez mozgólépcső vezet." hangzott el Harangozó Vilmos plébános szájából. S mindez miért is hangzott el akkor így? Mert a lépcső állapota az utóbbi években súlyosan leromlott, balesetveszélyessé vált. Felújítására idén, felszentelésére pedig a Jézus Szíve napon, 2014. június 27-én került sor. E jelentősnek mondható egyházi eseményt Veres András megyéspüspök celebrálta a különleges hangulatú misével együtt.
De azt hiszem kissé előreszaladtam az időben, haladjunk csak szép sorban. 
Jézus Szíve Plébániatemplom.
Belépve a templomba valami különös hangulat lett úrrá rajtam, soha nem csináltam még ilyet, izgultam, vajon hogyan fog majd sikerülni? Ennek eldöntését rátok bízom, kedves olvasóim, Ti mondjátok majd el mi a véleményetek ezen eseményről és az ott készült fotóimról.
Oldalhajó.
A belső tér festését a bécsi Otto Kott és műhelye készítette, mely 1894. tavaszára készült el.  Bevallom, hatalmas melegség támadt a szívemben a templombelső színpompás látványának hatására. A különösen szép, magas boltívek szinte az égbe vonzzák az ember tekintetét, nem voltam ezzel én sem másként.

Először csak megszeppenten néztem végig az oldalhajón, majd elindultam előre, ahol a ceremóniát is fotóztam. Iparkodnom kellett, mert a szertartás lassanként megkezdődött.
A szertartás első pillanatai.
Veres András megyéspüspök szavai mélyen megérintették még az én lelkemet is: "A szeretetben ott van az önfeláldozás vágya." 
Jézus Szíve ünnep.
A püspöki süveg feltétele.
A püspök Úr szentbeszéd közben.
A püspök Úr az egész ceremónia alatt a szeretet köré építette mondandóját, elgondolkodtató gondolatok hangzottak el a szájából: "Szeretni vágyunk és szeretetre vágyunk."
A templom orgonája a karzat és a kórus.
A hatalmas kórus, az orgona hangja és a templom akusztikája így egyben varázslatos volt. A püspök úr hangja ének közben pedig ércesen, kellemesen kiemelkedett mindebből. Sosem éltem még át ilyen élményt, teljesen magával ragadott. 
Szertartás.
A fotón jól látható, hogy a kőszegi tűzoltók, mint Szent Flórián védencei, a megtisztelő díszhelyen foglaltak helyet. Szent Flórián nem csak a Lánglovagok, hanem Kőszeg város védőszentje is. Bármilyen jelentősebb egyházi esemény történik, az ott élő és önfeláldozó tűzoltók mindig jelen vannak, ezt a kapcsolatot én igazán felemelő érzésnek tartom!
A főoltár.
A szentély kupola része.
Ha felemeljük a tekintetünket a szentély kupolájának irányába, hirtelen úgy érezzük mintha a csillagos égbolt alatt állnánk, nekem ez volt a benyomásom. A tartóoszlopokon látható különleges "indián tollak" pedig  mindezt még varázslatosabbá teszik.
A szertartás egy pillanata.
A szertartás egy pillanata.
A templomban őrzött ereklye.
A templomokban őrzött ereklyék nagyon ritkán kerülnek elő, itt azonban a körmenetre készülődve mi is láthattuk e ritka kincset.
A körmenetre indulás előtti pillanat.
A körmenetre indulás előtti pillanat.
Szent Flórián védencei, a kőszegi tűzoltók már várták, hogy a körmenet elinduljon. Ezt látni és átélni kimondhatatlanul szép érzés!
Elindult a körmenet.
Körmenet.
Körmenet.
Körmenet.
Körmenet.
A körmenethez szép rendben összeállt sereglethez egyszer csak megjelentek a városban élő zenészek is. A zenéjükkel felejthetetlen élményekkel ajándékoztak meg kicsiket-nagyokat egyaránt.
Körmenet.
Visszaértünk a Fő térre, hatalmas sereglettel a tűzoltók és egyházi személyek nyomában. Az élmény? Leírhatatlan!
Körmenet.
Körmenet.
Körmenetünk a végéhez ért, még visszatértünk a templomba a záró kismisére, ahogy egyházi körökben nevezik.
Kismise.
Kismise.
Az ereklye ismét visszakerült méltó helyére a főoltár aprócska fülkéjébe, várva a következő jelentős eseményre.
Kismise.
Ezek már a ceremónia búcsú pillanatai voltak, a püspök úr is elköszönt a jelenlévő hívőktől. Engedjétek meg nekem, hogy még egy nagyon szép gondolatot idézzek Veres András megyéspüspöktől: "Akkor is szeretni kell, ha ez áldozatot követel, ha nehéz."

Azt hiszem ez az utolsó gondolat méltó lezárása úgy annak a fantasztikus napnak, mint ennek a blognak. Ki-ki döntse el mit érzett az olvasása, a fotók nézegetése közben. Nekem ez a nap örök emlék marad!

Mindenkinek szeretetteljes, szép napot kívánok!