2014. február 28., péntek

Ruca szerelem

S hogy miért is adtam ezt a fura címet a blogomnak?

A közös fotózások mindig jókedvvel, szép élményekkel szoktak lezajlani, ilyenkor szinte teljesen feltöltődik az ember. Nem volt ez másként két évvel ezelőtt sem, mikor egy kedves fotós ismerősömmel a Pilisben járva "vadásztunk" a lehető legtökéletesebb fotótémákra. Menet közben szokásunkhoz híven nem csak egymást ugratjuk, fontos információkat is megosztunk egymással. Így derült ki az is, hogy a Margitszigeten, a Japán-kert termálvizes kis tavacskájában néhány napra meg szokott jelenni egy - Anas crecca - csörgő réce gácsér. Alaposan "betáraztam" az infót, hisz már nagyon régóta vágytam arra, hogy életben is láthassam. 
Teltek-múltak a hetek, a hónapok, s elérkezett ismét a tél hóval, hideggel s a bennem szüntelenül motoszkáló kíváncsisággal: vajon ismét eljön? Ha igen mikor? Vajon milyen idő lesz akkor? Tele voltam kérdésekkel, s azon dilemmáztam, sikerülhet-e nekem is egy "randevú" ezzel a "fiatalemberrel"?

Aztán egyszer csak jött a telefon: itt van! Hatalmas öröm támadt a szívemben, s másnap már kint is voltam a szigeten. Nagy szerencsémre hét-ágra sütött a napocska, gyönyörű, tiszta idő volt. A villamosról leszállva megszaporáztam a lépteimet, alig bírtam magammal. Tudtam, hogy ott van, de mégis attól féltem, meggondolta magát és tovább repült a telefon óta. De velem maradt a szerencse, ott volt! 
Mikor megláttam, még levegőt venni is elfelejtettem, a szívem vadul zakatolni kezdett, s valami megmagyarázhatatlan "bénaság" lett úrrá rajtam. Csak álltam mozdulatlanul, a szemem itta az elém táruló látványt, majd néhány perc múlva egy széles mosoly jelent meg az arcomon. 
Van egy mondás mely szerint "Meglátni és megszeretni egy pillanat műve", hát velem is így történt. Egy pillanat, talán még annyi sem kellett hozzá, hogy beleszeressek újdonsült tollas barátomba. S ez a szerelem a mai napig tart! 

Néhány szóval szeretném bemutatni nektek ezt az apró szépséget. S hogy miért is nevezem aprónak? Mert testhossza mindössze 34-38 centiméter, szárnyfesztávolsága 58-64 centiméter, a súlya pedig csak 200-450 gramm!  Ez persze így, elolvasva talán nem is tűnik oly kicsinynek, de mikor egy tőkés réce mellett látja az ember - 50-65 centiméter, 800-1450 gramm - , akkor döbben rá valójában a tényleges méreteire. Hirtelen azt éreztem, védenem, óvnom kellene a "nagyoktól", hisz szinte elveszett közöttük, de szerencsére nem bántották, békésen úszkáltak egymás mellett.
Tudni kell még róla, hogy sajnos sokáig vadászható volt, annak ellenére, hogy számuk egyre fogyatkozik. 2012. óta azonban végre védett, s van remény arra, hogy populációja felfelé ível! 

Miután végre felocsúdtam kábultságomból, végre a fotóstáskámhoz nyúltam, s remegő kézzel elővettem a fényképezőgépemet, majd elkezdtem fotózni őt. 
Az első fotónál "szemlesütve", tátott csőrrel pózolt.
Aztán "nyújtózkodni" kezdett.
Intenzív tollászkodásba kezdett, megmutatva szárnya csodálatos színeit is.

Elképesztően szép látvány!

Ha lehetne még ragozni ...

Akár egy "Adonis"!
Itt olyan érzésem támadt, mintha rá unt volna a fotózásra. "Most már hagyj békén!"

Na jól van! Egy oldal profil fotót még csinálhatsz rólam.

Szemtől-szembe. Fantasztikusan szép!

"Nem is értelek téged. Ha ennyire tetszik, miért nem úszol velem?"
A fotók készítése óta ismét eltelt egy év, sajnos szomorú események is történtek. A Margitszigetet szinte teljesen elárasztotta a Duna 2013. júniusi áradása, sok kárt okozva ezzel. 
A kis rucám pancsi helye teljesen tönkrement, már csak a Japán-kert bejáratánál található, náddal sűrűn benőtt, tavirózsaleveles apró tavacskában található jelenleg víz. Sajnos itt már nincs lehetőség gondtalan úszkálásra a túl sűrű növényzet miatt. Emiatt alaposan el is szomorodtam, hiszen akkor vele idén talán már nem is találkozom. Ez a keserű gondolat kavargott a fejemben, miközben halvány reménnyel a szívemben ismét a szigetre mentem. Mikor elértem a tóhoz, nem is láttam őt. Bánatosan, lehajtott fejjel mentem tovább megnézni a téltemetőket, majd néhány felvétel után összeszorult szívvel elindultam visszafelé.
S akkor megláttam Őt! Ott volt a többi réce között, az árnyékban, a nád szélénél. Akkora öröm fogott el, azt hittem kiugrik a szívem a helyéből. 
Nehézkesen úszkált, lábacskája időnként el-el akadt a levelekben, de hősiesen állta a küzdelmet! Aztán szép lassan beúszott a tó kis foltban napsütötte részére is, megmutatni magát. 
Itt vagyok látod? Elmentél mellettem, pedig vártalak!
Sajnos nagyon rossz fényviszonyok voltak, ez a fotókon is látszik, de nem tudtam ellent állni neki! 
Ugye még mindig szépek a tollaim? 
Megéheztem, harapok valamit. 
Ezen a felvételen elég jól látszik, milyen sűrű növényzet van a tóban. Bizony elég nehezen mozognak is a récék emiatt. 
Tollászkodás. Imádom, mikor ezt csinálja!
Árnyék, árnyék és árnyék. Sajnos csak ilyen felvételeket tudtam készíteni.
Aztán elérkezett a búcsú fájdalmas pillanata, el kellett köszönnöm, indulnom kellett hazafelé. Jövőre már egy új tó lesz a régi, tönkrement helyén, s nem tudom Ő visszajön-e? Csak reménykedem benne, hisz a mondás is azt tartja: "A remény hal meg utoljára." 
Jövőre ismét elmegyek, ugyanebben az időpontban és keresni fogom Őt, az én apró rucámat. Annyira szép, nem is lehet nem szeretni! 

Kicsit érzelgős, helyenként csöpögős lett ez a blog, de a "szerelem" már csak ilyen! 

Köszönöm, hogy velem tartottatok, legyen szép napotok!

2014. február 15., szombat

Szent Rozália kápolna

Szegeden járva fantasztikus meglepetésben volt részem, bejutottam egy aprócska kápolnába, melynek igencsak érdekes "élettörténete" van, s történt mindez egy kedves hölgy invitálásával. Bevallom először el sem akartam hinni mikor megláttam érkezését, még inkább azt nem, hogy látva csodálkozásomat, mosollyal teli arccal, barátságosan "betessékelt", s hogy ne legyenek oly sötétek a fotók, még a világítást is felkapcsolta (verőfényes napsütéses idő volt kint, a napsugarak ha szórtan is, de bevilágították a teret). A kápolna a Szegeden élő kis görög katolikus közösségé, a Szent Rozália nevét kapta megszentelésekor. 

Néhány szó Szent Rozáliáról: 
Szicíliában született grófi családba, 1130-ban. Fejedelmi körülmények között élt és nevelkedett, azonban mindezt maga mögött hagyva titokban egy elhagyatott barlangba költözött, s minden fényűzést megtagadva a magányt választotta. A legkeményebb önmegtagadásban imádkozással töltötte élete hátralevő részét, a barlangból járt gyógyítani a pestisben szenvedő betegeket. Halála is ima közben érte 1166-ban. 
Közel 500 év múlva, 1614-ben találták meg a barlangban képződött csodálatos koporsóban, testét ereklyeként a városba vitték. Az akkor ismét kitört vész váratlanul, csodálatos módon elmúlt. 
Palermo védőszentje lett 1927-ben, XI. Piusz Pápa rendeletére. S ha esetleg valaki jobban szeretne elmerülni e szűz életének történetében, ajánlanám az internetet, ahol ennél sokkal részletesebben, szemléletesebben olvashat róla.

Szent Rozália csodája Magyarországot is átjárta. 1739-ben - az ország több városához hasonlóan - fogadalomból templomot építettek a szegediek is Szent Rozália tiszteletére.
A kápolna távol esik minden turistalátványosságtól - messze a belváros forgatagától - , egy csendes, nyugodt hangulatú kis téren áll, mely nevét a város újjátervezőjéről, Lechner Lajosról kapta.
Szeged árvíz előtti múltjának egyik megmaradt emléke.

Eredetileg a mai Dóm téren, a Demeter torony mellett állt a kis barokk templom, s mivel egy kis dombra épült, az 1879-es pusztító, nagy árvíz sem pusztította el. Az árvíz után a várost szinte teljesen újjá kellett építeni, új utak, sugárutak készültek, melynek útjában állt a kis kápolna, ezért lebontásra ítélték. A szegediek viszont nagyon ragaszkodtak a kis templomhoz, így végül a város az áthelyezése mellett döntött. Alapkövét 1881. november 21-én tették le és egy év múlva már használatba is vehették a hívek. Külseje neobarokk lett, ablakkiosztása megváltozott, fatornya helyett rézsisakkal ellátott kőtornyot kapott. 1922-ben Várhelyi József plébános a görög katolikusoknak adta a templomot.
1927-ben Klebelsberg Kuno kezdeményezésére megindult a Dóm tér tervezése, a pályázatban a kápolnát elbonthatónak minősítették. A görög katolikus hívek kérelemmel fordultak a város felé templomuk megmaradásáért. Hamar megoldás született, az 1928-ban lebontott kápolnát új helyen, a Lechner téren építik ujjá. Darabjait számokkal látták el és átszállították új helyére. Újraszentelésére 1929. november 17-én került sor.
Az áthelyezés ismét némi átépítést jelentett, ekkor bővítették a ma is látható aprócska kereszthajóval és látták el manzárdtetővel.
Szent Rozália-kápolna.
A templom jelenleg is egy kis dombon áll, északnyugat - délkeleti tájolású. Homlokzati tornya 16 m magas, ajtaja fölött íves szemöldökpárkány húzódik. A harangtorony aljánál két nőalak szobra látható. Sisakja jellegzetes kialakítású. 
Szent Rozália-kápolna.
Oldalhomlokzatai egyszerűbbek, tagolatlanok, két félköríves üvegablak és egy vakablak helyezkedik el rajtuk. A kereszthajó jóval keskenyebb, szentélye a nyolcszög három oldalával záródik. 
Az ikonfal a kapuval a főoltár előtt. 
A főoltárt egy egyszerű ikonfal választja el a hajótól, a középső kapu két oldalán Gyümölcsoltó Boldogasszony és az áldó Krisztus ikonját láthatjuk. 
Főoltár 
Főoltárképe a 18. századból származik, Szent Rozáliát ábrázolja. A szentély mennyezetképe az Ítélő Jézus alakját vetíti elénk, mely Janka Ferenc munkája. 
Az oltár mellett áll a püspöki trón. 
A püspöki trón ikonjai Munkácsy kálváriájának és a sixtusi Madonnának reprodukciói. Jelenleg kevésnek bizonyul a kápolna befogadóképessége, egy-egy vasárnapi liturgián, s a nagyobb ünnepeken kiszorulnak a hívek a templomból, ilyenkor a bejárat előtt felállított sátrak alatt, kihangosítva hallgatják a szentliturgiát. 

Harangja 100 kg-os, 61 cm átmérőjű, 1930-ban öntötte ifj. Walser Ferenc.
A görög katolikus egyház jele.
Különös kis történet ez erről az aprócska, sok mindent átélt kápolnáról, s a hozzá oly kedvesen ragaszkodó emberekről. 

Sajnos nem igazán jellemző, hogy az ember bejusson egy ilyen aprócska kápolnába, hiszen helyenként még a nagyobb templomok is zárt kapuval fogadják az odaérkezőket. 
Köszönettel tartozom a hölgynek a kedves invitálásért és a kedves történetért is, melyet elmesélt nekem! 

Remélem nektek is tetszik amit itt láttatok, olvastatok, és legközelebb is velem tartotok majd! Tartalmas, szép napot kívánok mindnyájatoknak!

2014. február 10., hétfő

A természet csodái - kökörcsinek


A tél vége felé már szinte belefáradunk az örökös köd, kopárság, ridegség látványába, s alig várjuk a tarka színvilág visszatértét, a tavasz beköszöntését. Az első kikeleti hírmondók a boglárkafélék családjába tartozó téltemetők, valamint az amarilliszfélék egyik kedves képviselője, a kikeleti hóvirág. Fontos tudni, hogy mindkét növény védettséget élvez hazánkban!
Azonban most nem e két szépségről szeretnék írni, hanem a március végétől április végéig nyíló kökörcsinekről, melynek számos fajtája, színváltozata él hazánkban (természetesen kizárólag a vadon élőkre gondolok). Bevallom a tavaszi virágok közül ezek a kedvenceim, órákig el tudom őket nézegetni, s számtalan fotót is készítettem már róluk. Vannak helyek, ahova minden évben visszatérek, s alig várom, hogy ismét láthassam őket.
S akkor következzenek blogom főszereplői! 

A kökörcsinek a kétszikűek osztályán belül a boglárkafélék családjába tartoznak, s kivétel nélkül,  védelmet élveznek!

Magyarországon megtalálható fajtái:
  1. Tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens): homoki sztyeppréteken él. Sajnos élőhelyeinek bolygatása, megszűnése miatt kipusztulófélben van. FOKOZOTTAN VÉDETT!
  2. Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis): sztyeprétjeink egyenlőre még elég gyakorinak mondható virágja, bár az utóbbi években sajnos eléggé megfogyatkozott ez is. VÉDETT!
  3. Fekete / feketéllő kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans): köves hegylejtőkön, homokpusztagyepekben találkozhatunk vele. VÉDETT!
  4. Magyar kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. hungarica): mészkerülő homokpusztagyepekben él, de élettere sajnos már minimálisra csökkent! FOKOZOTTAN VÉDETT! 
  5. Hegyi / Zimmermann kökörcsin (Pulsatilla montana): köves sztyepplejtők, lösz-sztyepek ritka különlegessége. FOKOZOTTAN VÉDETT!
Egyik legfőbb vágyam, hogy saját szememmel is láthassam, s természetesen fotózhassam is mindegyik fajtáját, de egyenlőre ez még csak vágyálom, be kell érnem azzal a nem kevés lehetőséggel, mely jelenleg is rendelkezésemre áll! Igyekszem a számomra is elérhető helyen élőket felkutatni, feljegyzéseket és nem utolsó sorban fotókat készíteni róluk. 
Ennek a kutatómunkának már elég szépen látható eredményeit is fel tudom mutatni, ezeket szeretném megosztani veletek is. 
Pulsatilla grandis - Leánykökörcsin szinte még bimbóban.

Pulsatilla grandis - Leánykökörcsin már nyiladozó állapotban.

Pulsatilla grandis - Leánykökörcsin, teljesen kitárulkozva.
Pulsatilla grandis - Leánykökörcsin egészen érdekes, lila színváltozatban.

Pulsatilla grandis - Leánykökörcsin "szaggatott" szirmokkal.
Pulsatilla grandis - Leánykökörcsin "szaggatott" szirmokkal, felülnézetből.
A szépséges Leánykökörcsinek után egy igazán különleges faj következik, mely úgy formájára, mint színeire nézve is igazi gyönyörűség! 
Pulsatilla pratens subsp. nigricans - Feketéllő kökörcsin eredeti (nem fekete), lilás alak.
Pulsatilla pratens subsp. nigricans - Feketéllő kökörcsin, mélyfekete színben. 
Pulsatilla pratens subsp. nigricans - Feketéllő kökörcsin bordó színváltozatban.
Pulsatilla pratens subsp. nigricans - Feketéllő kökörcsin nagyon ritka, piros szirmú változat.
Pulsatilla pratens subsp. nigricans - Feketéllő kökörcsin piros változat teljesen nyitott állapotban.
S ha e két faj egy helyen él előfordul, hogy kereszteződnek. Ez elég ritka jelenség, de figyelemre méltó, s a létrejött  hibridek is gyönyörűek! Íme egy példa.
Pulsatilla grandis - Leánykökörcsin és Pulsatilla pratensis subsp. nigricans - Feketéllő kökörcsin hibridje. 
Egyenlőre sajnos "csak" ennyiféle változattal sikerült találkoznom, de ............. ez már legközelebb! Remélem nektek is tetszett, amit itt láttatok, s legközelebb is velem tartotok!

Köszönöm a figyelmeteket, további szép napot kívánok mindnyájatoknak!