2013. december 27., péntek

Malmok - 2. rész

Mielőtt nekifogtam a malmokkal foglalkozó blogsorozatomnak, nagyon sok kutatómunkát végeztem. Ehhez még az első rész megírása után külső segítség is érkezett, így a folytatáshoz ezen adatokat is fel tudom használni. Gyűjtő munkám során műszaki rajzokat és nem kevés szakmai megfogalmazást is találtam, melyekből szintén felhasználok majd annak érdekében, hogy minél alaposabb, részletesebb legyen ismertetőm. Nem kis örömömre kiderült, hogy ismeretségi körömben is él valaki, akinek ősei molnárok voltak, s Ő maga is belekóstolt anno e szép mesterség csinjába-binjába. Remélem továbbra is figyelemmel kíséri majd munkásságomat s ha szükséges kiegészít, vagy ha kell kijavít! 
S akkor most már folytatnám is a blogom főtémájául választott gondolataimat. 
Az első részben egy rövid ismertetőt fogalmaztam meg a malmokról, a molnár mesterségről és bemutattam minden malmok kezdetét, a kézimalmokat. Időrendi sorrendben most az úgynevezett szárazmalmok témaköre következik.

Szárazmalmok

"Molendinum per tractus pecorum volwens wigariter zarazmalum dictum" vagyis "a barmok ereje által hajtott malmot a köznyelv szárazmalomnak mondja". (az idézet 1412-ből származik) 

Magyarországon első okleveles említései a 15. század első feléből ismertek, de az egyházi és világi birtokokon bizonyára jóval korábban elterjedt.
A 17-19. századi források városainkban már nagyon sok szárazmalomról adnak hírt. Budán 150, lóval és ökörrel hajtott lisztesmalom őrölt. Debrecenben 48, Hódmezővásárhelyen 86 szárazmalmot írtak össze. Kecskeméten és Cegléden a szárazmalmok utcasort alkottak.
A szárazmalmok elsősorban a Duna-Tisza közti hátság, a Bánság és a Felső-Tisza-vidék őrlőszerkezeti voltak, a vízfolyásban szűkölködő területeken volt döntő szerepük a gabonaőrlésben. Hanyatlásuknak három fő oka volt:
  • Őrlőteljesítményük általában kisebb volt mint a többi malomé.
  • Igaerőt igényeltek, míg a vízimalmok és a szélmalmok a természet energiáit hasznosították.
  • Nem voltak alkalmasak korszerű őrlőberendezések: henger és hengerszék meghajtására. 
A szárazmalmokon belül is három félét különböztetünk meg: taposómalom, tiprómalom és járgányos malom. 

Taposómalom

A középkorban az elítélteket fogták a taposókerék működtetésére, ami a legnehezebb munkák egyike volt, a gályarabsághoz hasonlított. 
A hódmezővásárhelyi (Csongrád megye) taposómalom rekonstrukciós rajza. 
A fenti rajzon látható taposómalom működését Kiss Lajos örökítette meg. A malom két részből állt: a hajtószerkezetet - taposóhengert - magába foglaló taposóházból és a malomházból. A taposóházban volt a 2 m hosszú, vízszintes tengely körül forgó, deszkából ácsolt, 4 m átmérőjű taposóhenger, amelynek belső felületén lépcsőket képeztek ki. A lépcsőkön lépekedő emberek súlya alatt a henger elfordult, és a fogaskerék-áttétellel forgásba hozta az őrlőkövek függőleges tengelyét. 
A kerék taposása kimerítő munka volt, közben pihenni, szuszogni kellett, innen kapta a vásárhelyi taposómalom a szuszimalom megnevezést. 
Még egy rajz a tiprómalmok szerkezeti felépítéséről. 
A taposómalom agyonemésztette a malmot taposó emberek erőit és testét. 
Bár kegyetlen dolog volt egy ilyen szerkezet működtetése, mégis jó lett volna, ha legalább egy fennmaradt volna belőlük az utókornak is.

Tiprómalom

Ezek a malmok a taposómalmokhoz hasonló elv szerint, de állati erővel működtek. Hazai említései a 16. századból mutathatók ki. A Németalföldről vallásuk üldöztetése miatt Magyarországra települt anabaptisták egyik fő foglalkozása a malomácsság és a molnárság volt. Dunántúli városainkban a tiprómalmok elterjedése az ő tevékenységükhöz kapcsolható. (Balázs Gy. 1987) 
E malomtípus utolsó példánya - a mosonszentmiklósi - jelenleg is látható a Szentendei Skanzenben a Kisalföld Tájegység területén.                                                                                                   
1805-ben épült és 1958-ig dolgozott eredeti helyén. A malomépület sajnos elpusztult. A malomszerkezetet a múzeumban rekonstruált épületben, mint technikatörténeti emléket ismét működőképes állapotba hozták. (Szabadtéri Múzeum, Szentendre)
Egy taposómalom szerkezete rajzon. 
Mosonszentmiklósi tiprómalom a Szentendrei Néprajzi Múzeumban.
A tiprómalom két részből áll. Az utca felé eső fele téglafalú malomház, a másik a nádfalú tiprószín.  
Tiprókerék. 
A tiprószínben helyezkedik el a tiprókerék. Ezt a hatalmas, sározott deszkakorongot a földbe süllyesztett, ferdén álló óriási tengely és a küllők tartják. A malmot hajtó állatokat (lovat, ökröt) fölléptették a korongra. Amikor a féket kioldották, a tiprókorong lassan elindult lefelé, az állatok lába alá gördült. A malomban a korong forgómozgása a ferde tengelyről egy fekvő tengelyre tevődik át. Az alsó kő rögzített, a fölső forog. 
A tiprókeréken egy helyben járó állat hozta működésbe az őrlőberendezést. 
A taposó- és tiprómalom a szárazmalomnak két, hasonló elven működő fajtája. Sokkal gyakoribb volt hazánkban a szárazmalom járgányos változata. 

Járgányos malom

A járgányos malmot legtöbbször lovakkal működtették, ritkán, s csak szükségből húzatták ökrökkel, bivalyokkal vagy tehenekkel. A malmot rendszerint két, összeépült építmény alkotta: a keringősátor, röviden keringő és a malomház.
Vámosoroszi, járgányos malom a Szentendrei Néprajzi Múzeumban.
A keringősátor alatt van a malom meghajtására szolgáló nagykerék, melynek tengelye a tölgyfából faragott, hatalmas bálvány. A vámosoroszi szárazmalom bálványa 5,45 m magas, átmérője 60, illetve 40 cm. A nagykerék a bálvány körül forog, melynek felső vége a járomban, alsó vége a medvegerendában jár. A keringő talpa 12 db tölgyfából van kifaragva, ebbe 370 db akácfa fog illeszkedik, amelyek a keringő forgatásakor a forgó mozgást a nagyorsónak közvetítik.
A keringősátor alatt van a nagykerék, középen a bálvány, a keringő talpa és a fogak. 
Küllők közötti lóbefogás helye.
A malomház keringősátor felőli részét a kőpad foglalja el, amely 100-160 cm-rel magasabban helyezkedik el a malomháznál, ezért a lépcsőn járnak fel rá.
Malomház.
A malomban két, terméskőből faragott 98-105 cm átmérőjű, 4,5-15 cm vastag őrlőkő van. Az alsó kő vagy padkő minden malomban beépített, mozdulatlan, a felső vagy forgókövet a kisorsó tengelye, az úgynevezett szálvas hajtja. A malomköveket fenyődeszkából készült kéreg veszi körül, ami megakadályozza az őrlemény kihullását.
A vámosoroszi járgányos malom szerkezeti rajza.
Akadtak olyan szárazmolnárok, akik lovakat tartottak és azokkal húzatták a malmot, amiért joguk volt több vámot szedni.
Adógyűjtő láda. 
A szárazmalmokban a gabonaőrlésen kívül darálással, majd később köleshántolással és olajütéssel is foglalkoztak. Ezért igen jelentős szerepet töltöttek be egy-egy település élelmezési szükségleteinek ellátásában.

Blogom második részének végéhez érve köszönetet szeretnék mondani a Szentendrei Néprajzi Múzeum munkatársainak! Az ő szakmai segítségükkel állítottam össze a szárazmalmokról szóló írásomat.
Külön köszönettel tartozom Balázs Györgynek a számomra nyújtott értékes információkért!

Remélem kedves olvasóm tetszett amit itt láttál, és legközelebb is velem tartasz, hiszen még bőven van malommal kapcsolatos témám! Köszönöm, hogy velem tartottál, további szép napot kívánok!


2013. december 14., szombat

Malmok - 1. rész.

Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én valami miatt szinte gyermeki imádattal tekintek malmainkra. Ahol csak tehetem, meglátogatom, alaposan kitanulmányozom őket, nem beszélve a fotózásokról. 

Hatalmas mennyiségű fotóm gyűlt össze az utóbbi években, s ez vetette fel bennem a gondolatot, hogy talán érdemes lenne blogokban összefoglalva, kicsit részletesebben körüljárva a témát másoknak is megmutatni. Sajnos mint tudjuk, hazánkban elég kevés ilyen jellegű építmény maradt fenn, s azok között is elég sok van jelenleg is eléggé siralmas állapotban. 

A malmok és a molnármesterség egy ideje a technikatörténeti és néprajzi vizsgálatok kedvelt tárgyává váltak legnagyobb örömömre. A hazai tudományosságban Takáts Sándor volt az első, aki erről a témáról forrásanyagokat tárt fel 1961-ben. Hosszasan sorolhatnék még neveket, akik szintén ezzel a témával foglalkoztak, de nem akarlak adathalmokkal terhelni benneteket, nem ezért hívtam életre tervezett blogsorozatomat. 
Szeretném úgy összefoglalni, hogy az egyes malomtípusok mellett a molnárok munkáját, valamint a népéletben betöltött szerepét is bemutassam valamilyen szinten. 
Nem szeretnék túl tudományos sem lenni, bár helyenként ez elkerülhetetlen lesz. Igyekszem majd úgy bemutatni őket, hogy másoknak is oly élvezetes legyen, mint nekem akkor és ott a helyszínen járva. 

Mint tudjuk a hajtóerő, illetve az energiaforrás alapján megkülönböztetünk kézimalmot, emberi vagy állati erővel működő szárazmalmot, vízi energiával működő vízimalmot és a szél energiáját hasznosító szélmalmot. Az elvégzett munkafolyamatok alapján beszélhetünk daráló-, lisztőrlő, hántoló, olajütő, ványoló vagy ahogy többen ismerik kalló-, kendertörő, puskaportörő, zúzó, deszkametsző és papírmalmokról. Előfordult, hogy ugyanaz a malom többféle munkát is elvégzett, például az őrlést, a hántolást, deszkafűrészelést, így rendeltetésük alapján nem is igazán lehet szigorúan elhatárolt rendszerbe sorolni.

A malom és molnár szavunk szláv eredetű, valószínűleg az óhorvát, ószlovén mlin, mlinár származéka. A latin molina, molinarus szóra is visszavezethető, hiszen az európai népek több őrlőszerkezetet a rómaiaktól vettek át. Ennek eldöntése még a jövő kutatóira vár. Egy azonban bizonyos, már 1138-ban is dolgoztak molnárok a dömösi prépostság fennhatósága alatt. 

Ennél jobban nem szeretnék a továbbiakban ebbe belemerülni, hiszen akit komolyan érdekel ez a témakör, rengeteg írásos anyagot találhat egy alapos kutatómunka alapján. 

KÉZIMALMOK
Az időben "kissé" visszakanyarodva a neolit korszakba érkezünk (ez i.e. 5. évezredtől), mikor is a gabonaféléket még mozsárban törték meg, esetleg a szemeket tányér vagy nyereg alakú kőre hintették és egy zsemle vagy hurka alakú dörzskő alkalmazásával morzsolták szét. Ezt a kőkori őrlőeszközt az ógörög kultúrában úgy tökéletesítették, hogy a dörzsölőfelületet rovátkolt bevágásokkal érdessé tették, aminek következtében a gabonamagvak egyenletesebben morzsolódtak szét. Elmondhatjuk tehát, hogy bizony ez volt az első kézimalmok alapja. 
Ez került továbbfejlesztésre: kerek malomköveket készítettek, tengelyt alkalmaztak, - forgóköves kézimalom - mely a fazekaskoronghoz hasonlóan működött.
A magyarság ezzel a forgóköves kézimalommal már a honfoglalás előtt ismerkedett meg. A 17. században is hozzátartoztak végváraink felszereléséhez, mert ha a vizet az ellenség felfogta, csak ezeken tudtak őrölni. Még a 20. század első felében is használták őket zempléni falvakban. Búzát, árpát, kősót és kukoricát daráltak vele.
Kézimalom - Szentendre, Skanzen
Állványos kézimalom - Szentendre, Skanzen
Kézimalom volt a mázőrlő is, amellyel a fazekasok őrölték meg az agyagedények mázanyagát. Ez azonban már tökéletesebb volt az egyszerű kézimalomnál, mert itt a két kő közötti távolságot és ezzel az őrlemény finomságát is szabályozni tudták. A szabályozás úgy történt, hogy a mázőrlő függőleges vastengelyét a rajta nyugvó forgókővel együtt ékkel, csavarral süllyesztették, vagy emelték s ezzel csökkentették vagy növelték a két kő távolságát. A kövek kisebb távolsága esetén az őrlemény finomabb szemcséjű volt, ellenkező esetben durvább. Az eszköz felső hajtókarjának vége a felső mennyezetgerendába illeszkedett, alsó vége pedig a forgó kőbe. 
Mázőrlő (kézimalom) - Szentendre, Skanzen 
Akadtak azonban belső térben - műhelynek kialakított helyiségben - kiépített mázőrlők is, melyeknél a felső rögzítést - mennyezeti gerenda hiányában - oldal kiépítéssel oldották meg. Ilyeneket elsősorban a hazánkban élő sváb telepesek alkalmaztak.
Mázőrlő (kézimalom) - Mecseknádasd, Német Nemzetiségi Tájház
Úgy gondolom a most útjára indított összeállításom első részének végére értem. Remélem tetszett, amit eddig olvastatok, láttatok és velem tartotok a folytatásban is! Van még téma bőven! 

Köszönöm a figyelmeteket, további szép napot kívánok mindenkinek!