2013. október 29., kedd

Báró Eötvös Lóránd Menedékház, avagy egy turistamúzeum.

Bevallom, már nagyon régen jártam Dobogókőn, ha lehet kikerülöm, mert nagyon sok az autóval ide érkező koca turista. S hogy miért is hívom őket így? Mert ők azok akik nem gyalogolnak, csak autóval elmennek addig a pontig ameddig csak tudnak, ott leparkolnak, körbeülik a pihenőhelyeken található asztalokat, kényelmesen elröhögcsélnek, eszegetnek, iszogatnak. A megfáradt, pár perces pihenésre vágyó, szendvicsét elfogyasztani készülő gyalogos turisták pedig állva esznek, isznak, mivel a hely már foglalt. No erről ennyit! Nem szeretnék senkit sem magamra haragítani, mégis el kell mondanom, ez rettentően bosszant, tapintatlanságnak tartom. Ez nemcsak az én véleményem, akik gyakran járják turistaútjainkat, hasonlóképpen vélekednek róla. 
Most hogy így kifakadtam, talán érthető, miért is kerülöm ezt a helyet is. Bevallom csak az vezérelt ide, hogy végre legyenek már fotóim a turistaházról és a múzeumról.  

Az itt található fa turistaház Magyarország egyik legrégebbi építménye, s a mai napig is aktívan működik! Létrehozója és tulajdonosa a Magyar Turista Egyesület. A turistaház építését a Magyarországi Kárpát-Egyesület kezdeményezte még 1886-ban. Akkor még elég nehezen lehetett megközelíteni Dobogókőt. A megvalósítás azonban tolódott, évekig nem történt semmi. A Kárpát-Egyesület megszűnt, jogutódja a Magyar Turista Egyesület lett. Az épület végül 1897 novemberére készült el, felavatására 1898. június 5-én került sor. Nevét a Magyar Turista Egyesület első elnökéről, Báró Eötvös Lórándról kapta. 
Rövidesen kiderült, hogy a rendkívül népszerűvé vált fa házikó szűkössé vált, s mivel bővítési lehetőség nem volt, szükség lenne közvetlen mellette egy újabb építményre. Így készült el 1905-ben a kőépület, mely szintén szűkösnek bizonyult, bővítésre szorult. 
De ez már egy másik történet, mi maradjunk az aprócska, még mindig melegséget árasztó fa házikónál. 

A kőház megépítése után nem sokkal sajnos egy villám belecsapott a fa épületbe, s az porrá égett. A természetjárók azonban nem hagyták annyiban, előkeresve a szerencsére épen fennmaradt, eredeti terveket, újjáépítették a szívüknek oly kedves épületet. Hagyomány tiszteletből visszakapta eredeti nevét is, s napjainkban már turista múzeumként működik. Jó néhányszor jártam itt, de valami miatt mindig kimaradt a kiállítás megtekintése. Ez is indokolttá tette, hogy egy kis kitérővel Dobogókőre is ellátogassak. 

Sok mindent hallottam, olvastam a gyűjteményről, de belépve mégis dermedten álltam percekig. Először is alaposan körbehordoztam a tekintetem a két apró helyiségen, s dermedtségemből felébredve elindultam körbe. Jelvények, cipők, sílécek, korcsolya, plakátok, könyvek és még sorolhatnám mi minden látható kiállítva. Tiszteletem a Magyar Turista Egyesületnek az aprólékos, mindenre kiterjedő gyűjtő és értékmegőrző munkájáért!  Nagyon élveztem a kiállítást! 
No de nem szaporítom tovább a szót, jöjjön néhány fotó is arról amit ott láttam. 

Báró Eötvös Lóránd Menedékház. A régi, eredeti tervek alapján újjáépített, kellemes hangulatú épület napjainkban múzeumként működik. 
A régmúltból féltve megőrzött kitűzők, jelvények. 
Elődeink túrabakancsai még sokkal egyszerűbbek voltak, mégis falták velük a kilométereket.
Magashegyi túrabakancsok, a talpukon vasalással és természetesen a hozzátartozó hágóvas.
Egy ősrégi korcsolya. Még az én gyermekkoromban is ehhez hasonló, külön felszerelhetők voltak a korik.
Egy réges-régi útikalauz a kéktúráról. Bevallom, nekem is vannak ilyen régi könyveim antikváriumokból. Szeretem őket! 
S ha már kéktúra, akkor a legnagyobb példaképemről, Rockenbauer Pálról elnevezett Dél-Dunántúli túra jelvénye.
Egy kis visszaemlékezés. Anno a Pilisben üzemelt a Kevélynyergi Turistaház, mely szintén leégett. Ma már sajnos a nyoma sem látszik. Ez a fotó egy szép emlék a turista társadalom múltjából. 
A Magyar Turista Egyesület - MTE - zászlója.
A régi fa házikó és a mellette még bővítés nélküli turistaház fotója.
Ezzel a bloggal a turizmust elindító, azt folyamatosan ápoló, segítő embereknek szeretnék emléket állítani. Remélem akad majd köztetek olyan, akinek elnyeri a tetszését és akár el is látogat ide! 

Köszönöm a figyelmeteket, jó túrázást, szép fényeket, csodás élményeket kívánok mindenkinek! Remélem az Angyalok földjére is elkísértek majd, mely következő blogom lesz! 
 

2013. október 22., kedd

Az én Tündérkertem, avagy amikor izzik a Pilis.

Bevallom, valami miatt közel két éve nem jártam úgy igazán a Pilis vonulatain, pedig nagyon szeretem ezt a hegyet. Bár nem túlzottan magas, még a legmagasabb pontja a Pilis-tető is csak 756 m, mégis akadnak hosszan elnyúló és hirtelen meredélyei is. 
Sokan keverik a Pilist és a Visegrádi-hegységet, s bár valóban szinte egymásba kapaszkodva állnak egymás mellett, kőzettanilag mégis hatalmas a különbség közöttük. A Visegrádi-hegység vulkáni eredetű (erre majd egy későbbi posztomban még visszatérek), míg a Pilis mészkő, illetve dolomit kőzetű. A két hegységrendszer közötti választóvonal Pomáz - Kétbükkfa-nyereg (Pilisszentkereszt) - Pilisszentlélek vonalában található. Ennek egyik legszebb példája a Pilisszentkeresztnél lévő Kovácsi-patak völgye, vagy ahogy többen is ismerik, a Dera-szurdok. Itt járva találkozhatunk igazán azzal a jelenséggel, hogy szinte egy helyen megtalálható a mészkő és az andezit. A patakvölgyben járva egyik oldal még a Pilis, a másik már a Visegrádi-hegység. Ilyen jelenséggel Magyarországon csak itt találkozhatunk! 
Tisztázva a különbségeket, most megmaradok a Pilisnél, hisz Ő mai blogom főszereplője. 

A Pilis kőzete jelentős részben mészkő, helyenként dolomittal keveredve. Ennek aprólékos részletezésébe nem szeretnék belemenni, hiszen nem geológiai szócikket készítek.  A mészkő porózus felépítésű, könnyen váj benne utat a víz. Éppen ezért a Pilisben nagy számban alakultak ki barlangok. Ezek között vannak kisebb üregszerűek és hatalmasak is. Akadnak olyanok, melyeket túrázásaink során meg is nézhetünk, de - mint minden hegységünkben - vannak olyanok is, melyek csak kutatási céllal, külön engedéllyel látogathatók. Itt szeretném még megjegyezni, hogy Magyarországon minden barlang ex lege védett!

Hosszú kihagyás után elhatároztam, hogy visszatérek egyik kedvenc helyemre a Kétbükkfa-nyereghez. Remek kiindulási pont mindkét hegyvonulat felé, de most a Pilist választottam. (Egy héttel később visszatértem ugyanide és elmentem a Visegrádi-hegységbe is, melyről szintén írni készülök majd néhány gondolatot). 

Kora reggeli ébresztő, gyors készülődés és indulás a HÉV-hez. Pomázon átszállva a Dobogókői buszra, indultam nem kis lelkiismeret furdalással úti célom felé. Mivel előző nap ott elég tisztességes mennyiségű eső esett, az erdő felett vastag sávban tejfehér pára kezdett felszállni, a látványa szédületesen szép volt. (Fotót sajnos nem tudtam róla készíteni, dugig volt a busz.) Felérve tervezett kiindulási pontomhoz már melegen cirógató napsugaras, kék égbolt fogadott. Nosza be az erdőbe! 
Utam első szakasza a Római útnak nevezett részen vezetett az Ördög-lyuk felé, ami egy barlang, tovább a Mária-padhoz, mely zarándokhely.
A nap sugara már megsimogatta a lombok alját is, csábítóan hívogatva az erdőbe.  
Ezen a fotón látható a régi Római-út maradványa, mely még mindig hősiesen állja a "támadásokat", s bevezet az erdő mélyébe.
Akkoriban még a hegyről lefolyó vizek gyűjtésére is gondoltak, kőmedencéket készítettek. 
Barangolás közben egy "töpörödött" gombára lettem figyelmes. Valamelyik tuskógomba lehet, csak szegény kissé már megöregedett. De nekem pontosan ezért tetszett meg.
Aztán hirtelen eltűntek a turistajelek és dilemma elé lettem állítva: két út van előttem, melyiket válasszam? Szerencsére pillanatokon belül megoldódott ez a problémám is.
Sárga kénvirággombák! Annyira megörültem a látványuknak, azonnal el is indultam feléjük fotókat készíteni. S az út is erre vezetett!
Egyre beljebb kerülve az erdőbe, gyapjas tintagomba volt a következő csábítóm.
Betegesen imádom a különleges gyökérzeteket, egy-egy ilyen helyen hosszasan el szoktam időzni mielőtt fotózni kezdeném. Megindító, a fa élni akarása! 
Ördög-lyuk. Ez egy felülről látszólag aprónak tűnő barlang, de leereszkedve két irányban is kitárulkozik nekünk. Eszetekbe se jusson lemenni ide! Fokozottan védett, csak külön engedéllyel, kutatási céllal látogatható! 

Mária-pad nevű helyre érkeztem, mely nem csak pihenő, hanem zarándokhely is. A környezete varázslatosan szép!
Igazán kellemes jelenség az erdő közepén ez az egyedi stílusú esőbeálló! 
A Mária-padnál megpihentem kicsit, elmajszoltam egy szendvicset, s indulás tovább. Az erdő szentélye mindig tart valami új és szép meglepetést, lépteimet szaporábbra vettem. Utam folytatását egy olyan helyre terveztem, ahol még sosem jártam. Irány a Vaskapu-völgy. Az erdő olyan színekben pompázott már, hogy egy festő is irigyelte volna. Na de kérem! Szabad-e ily csábítást eszközölni? Helyenként meg-megálltam és olvadoztam az elém táruló látványtól. Ennek eredményeként jócskán lelassult a tempóm, s még bőven volt előttem út. Bele kell húznom, mert ha így folytatom, korom sötétben fogok majd csak hazaérni! Ment is ez a gyorsabb tempó egy darabig, de aztán megérkeztem a "Tündérek földjére", a Vaskapu-völgy bejáratához. 
Mindenhol, amerre a szem ellát, hatalmas szikla masszívumok, minden "kavics" tele mohával, a fák meg ......
... a fák meg mintha mind a sziklákból nőnének ki. 
Ismét elvesztettem az időérzékemet: bámultam, bámultam, bámultam ........... ja, és rengeteget fotóztam. Úgy éreztem magamat, mintha valamelyik mesébe csöppentem volna, ahol Tündérek és Angyalok csábítanak az erdő táncára. Tánc helyett csak a könnyeimmel küszködtem (hiába no, én már csak ilyen pityergős tudok lenni ennyi szépség láttán). Próbáltam tovább indítani magamat, de egy-két méterenként újra és újra megálltam és fotóztam. (csak itt ezen a részen közel 50 fotót készítettem)
Szinte egész úton egy keskeny, sziklák melletti sávon haladtam, körülöttem mindenhol mohától zöldellő köveket láttam. 
Elmondani, szavakba önteni sem tudom teljesen, amit ott és akkor átéltem. Egy biztos! Jövő tavasszal vissza kell ide térnem, látnom kell milyen itt a kikelet! 
Szomorúan bár, de tovább kellet mennem, hisz bámészkodással nem jutok ki az erdőből, s nem érek haza. Lépteimet ismét megszaporáztam, s lassanként magára hagytam újonnan felfedezett "Tündérkertemet". A csoda azonban az erdőben élő Manóknak és Tündéreknek köszönhetően folytatódott. 
A természet pazar ruhába bújtatta az erdőt, a levegőben finom illatok terjengtek, a fákon madarak énekeltek. 
Mikor már azt hittem, szép egyenletes ütemben fogok továbbhaladni, elém tárult egy csodálatos gyűrűs tuskógomba csapat. 
A fák lombjain a megfáradt levelek lassan sárgulnak, majd lehullanak, s jótékony takarót képeznek az erdő talajának. 
A délutáni, besurranó napsugarak megbizsergették az ujjaimat, exponálásra ösztönözve. 
Miután hosszabb ideje egy elég zárt erdőrészben jártam, azt gondoltam, már nem igazán érhet meglepetés. Hát tévedtem! Október közepén virágzó őszi kikericsek csábítottak ismét megállásra. 
Őszi kikerics, amint éppen beporozza egy zengőlégy. 
A Pilisben járva az ember sokszor találkozhat sziklakibúvásokkal, ahonnan mindig fenséges a kilátás. 
Panoráma. 
Panoráma.
Hosszúnak nem mondható az út melyen jártam, de annál látványosabb volt. Lassanként leértem a "hegyemről", s a nap is kezdett lemenni. Csodálatos, élményekkel teli napot éltem át, szívmelengető dolgokat láttam! 
Visszatekintés az "izzó" Pilis vonulatára.
Búcsúzom az én kis "Tündérkertemtől", remélem nektek is tetszett! Legközelebb az "Angyalok hegyére" invitállak majd benneteket. 
Addig is mindenkinek szép napot kívánok, sziasztok! 


2013. október 17., csütörtök

Oltalmat kér a természet

Turistaösvényeinken, vízpartjainkon járva sajnos gyakran szembesülhetünk a természetkárosítás lehangoló, szívbe markoló látványával. Fafaragással elcsúfított fatörzsek, megcsonkolt cserjék, utak mentén fekvő műanyag flakonok, üres italos dobozok, papírhulladék és még hosszasan sorolhatnám. A letépett, majd félrehajított vadvirág csokrok és a vandalizmus mindig teljesen megdöbbentenek. Vannak, akik egyáltalán nincsenek tekintettel a természetjárás írott és íratlan szabályaira, s ez óriási hiba. A természetet unokáinktól kaptuk kölcsönbe, hogy mi is élvezhessük szépségeit! Bárhol is járunk, ezt soha ne feledjük! 

Megérkezett az ősz, a természet színes ruhába öltözve vár, csábít bennünket kirándulásokra, főleg az erdőbe. Utunkra ne vigyünk magunkkal rádiót, inkább hallgassuk a lombok susogását, a madarak dalát, s közben csodáljuk meg az elénk táruló fantasztikus látványt: a növényeket, virágokat. Legalább néhány órára hagyjuk otthon mindennapi gondjainkat! Sajnos előfordul, hogy néha olyan csoporttal találkozunk, melyeknek tagjai valamilyen ok miatt úgy viselkednek, mintha nem is az erdőben járnának: egymást túllicitálva hangoskodnak, harsányan nevetnek - ez nem azt jelenti hogy ne nevessünk, csak legyünk visszafogottak - zavarva ezzel a természet állatait, s nem különben az igazi turistákat is. Tapasztalataim alapján az e fajta embereket egyáltalán nem érdeklik a környezetükben látható fák, virágok, a madarakat egy pillantásra sem méltatják. Vajon mi motiválja őket? Ez a kérdés folyton ott kavarog a fejemben, de a választ sajnos nem tudom. 

S ami miatt ezt a címet adtam blogomnak: 

A jelzett útról soha ne térjünk le, ez az eltévedés veszélyével is járhat, s nemkülönben az ott élő növények taposásával is. Egy esetleges eltévedés rémálommá teheti az amúgy szépnek induló utunkat! 
Ne szedjük le a vadvirágokat, hagyjuk őket a helyükön, hogy mások is gyönyörködhessenek bennük! Inkább vigyünk magunkkal fényképezőgépet, örökítsük meg fotókon, s úgy gyűjtsük a szép emlékeket!
Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy védett területen még a nem védett fajok is védelmet élveznek, ilyen területen semmilyen gyűjtést nem folytathatunk - ebbe a gombákat is beleértem - csak külön engedéllyel! Aki ezt nem tartja be, az a természetvédelmi törvények alapján, természetkárosítás miatt büntethető! 
Az erdőben nincsen mindenhol hulladékgyűjtő, a meglévők sem igazán jó állapotúak. A hátizsákban össze lehet gyűjteni a kidobandó szemetet, s a hegyről leérve, kirándulásunk végén dobjuk be az otthoni kukába. Sem a súlya, sem a terjedelme nem nagyobb, mint amikor még volt is benne valami.  
Ne vigyünk kutyát az erdőbe, legfeljebb pórázon! A bokrok között csatangoló állat elpusztíthatja a földön fészkelő madarakat, azok tojásait, fiókáit, vagy akár a frissen született őzgidákat is. Ha egy malacos vaddisznó nappali pihenőhelyére bukkan, a dühösen támadó kocát egyenesen a gazdájához vezetheti. 
A nyári és az őszi hónapokban sokan keresnek gombákat. Ne feledjük, természetvédelmi területen nincs lehetőség - csak külön engedéllyel - gombagyűjtésre! A fokozottan védett területeken engedélyt sem kapunk már ilyen tevékenységre. Aki ezeket nem tartja be, természetkárosítást hajt végre, büntethető! 
Nagyon fontos, hogy a szedett gombát ellenőriztessük gombaszakértővel!
Hátizsákunkban mindig legyen elegendő víz, a kullancsok miatt lehetőleg minél zártabb ruhában járjuk a természetet!
Szinte egész évben találhatunk erdeinkben fogyasztható gyümölcsöket. Ezek között azonban akadnak olyanok is, melyeket nem tanácsos megkóstolni, ezért érdemes előre tájékozódni. Ehető, vadon termő gyümölcseink: húsos som, erdei szamóca, szeder, vadmálna, kökény, csipkebogyó. Ez természetesen lehet eltérő is, én ezeket ismerem.

Egyre gyakoribbak az aszályos évek, a csapadékszegény hónapok. Ilyenkor minden kiszárad, erdő, mező könnyebben lángra lobbanhat. Ezért csak a kijelölt tűzrakó helyeken gyújtsunk csak tüzet, tűzgyújtási tilalom esetén pedig ott sem! Mielőtt elhagynánk a helyszínt gondosan oltsuk el a tüzet, s erről győződjünk is meg! Sajnos egyre több erdőtűz van az emberi gondatlanság, figyelmetlenség miatt.

Télen kerüljük a vadetetők környékét, ne zavarjuk meg a havas időben odaszokott, természetes táplálékot nélkülöző állatokat!
Az ősz ragyogó színeit egy festőművész sem képes így megörökíteni, s ez csábítja a természet szeretőket ismét a hegyekbe, rétekre, mezőkre.
Ez a tábla első ránézésre viccesnek tűnhet, de nem az! Elszomorító, hogy egyes embereket figyelmeztetni kell erre is.

Folyóink, tavaink, erdei patakjaink is tele vannak szórva szeméttel. Az embereknek tudniuk kellene, hogy ez mivel jár, egyesek mégsem figyelnek oda
Ezzel a felirattal elég sűrűn találkozhatunk erdeinkben, egyesek azonban mindezt semmibe veszik.

A természetjárás írott és íratlan szabályait betartani nem kerül pénzbe. Élvezzük a sok szépséget, mely körülvesz bennünket és vigyázzunk a természet értékeire!

Lehet, hogy vannak, akik talán már unalmasnak találják gondolataimat, de sajnos nagyon sok ember van, aki még mindig semmibe veszi a természetvédelmet, csak kizsigerel mindent, pusztít, írt, rombol. Bízom benne, hogy előbb-utóbb az ő gondolkodás módjuk is megváltozik majd pozitív irányban!

HISZEK AZ EMBEREK TERMÉSZET SZERETETÉBEN!

Ezzel a mondattal le is zárom gondolatmenetemet, remélem legközelebb is találkozunk!

Jó kirándulást, szép napot!

2013. október 4., péntek

Gondolatok a Szigetközről

Egy kedves meghívásnak köszönhetően részese lehettem a Vad Szigetköz című természetfilm megtekintésének. Mosonyi Szabolcs neve már nem volt ismeretlen előttem, hiszen a Vad Magyarország című természetfilm készítésének is aktív résztvevője volt. Bevallom, nagyon izgatottan vártam a filmet, kíváncsi voltam, vajon Ő hogy látja és mutatja be e szívemnek oly kedves tájat?
Aztán elindult a vetítés, s én szinte megrészegülten élveztem minden pillanatát! Olyan dolgokat is megmutat a közönségének, melyeket a mindennapi emberek talán nem is láthatnak. 

Ahogy a hamvas rétihéják "lejtik" násztáncukat az égen, soha nem fogom már elfelejteni! Két pompás ragadozómadár szinte keringőt jár a fellegekben, ez hatalmas élmény lehet élőben. S mikor a kontyos récék leúsznak a Duna medrének az aljáig táplálékért, vagy amikor a bütykös hattyú pár elegánsan, nyakát kinyújtva keresi vízalatti élelmét, mind-mind felejthetetlen látványt nyújtott. A kerceréce udvarlási szertartása - a fejét módszeresen hátracsapja - , a vízicsibe csintalan szófogadatlansága, a búbos vöcsök haragja - teljesen felborzolja a búbján lévő tollazatát - , vagy a küszvágó csér csavart testű vízbezuhanása - lecsap a halakra -, elképesztő jelenetek! A szürke gémekről soha nem gondoltam volna, hogy ínséges időkben verekszenek a halakért. Mindez megdöbbentett, békésebb madárnak ismertem eddig. 
Egy hódvár bekamerázása nem lehet egyszerű dolog, ebben a filmben végignézhetjük egy dinasztia felnövését, szokásaikat és még sorolhatnám, de mindezt látni kell!

Bevallom, néha a könnyeimmel is küszködtem egy-egy jelenetnél. Annyi szép mozzanat van benne, s oly jó a narrátor is - Szersén Gyula - , teljesen a hatása alá kerültem! 

S akkor most következzen - a film apropóján - a Szigetköz ahogy én látom.


Európa legnagyobb hordalékkúpján helyezkedik el, az Öreg-Duna és a Mosoni-Dunaág között, területe 375 négyzetkilométer. Kialakulását a folyó által lerakódott hordalék által képződött zátonyok segítették. Azokon a részeken, ahol a növényzet meg tudott telepedni a zátonyokon, szigetek képződtek, melyek a folyó medrét ágakra szabdalták. A folyót a saját maga által épített akadályok új medrek kialakítására késztették, s ezáltal egy egyre nagyobb területre kiterjedő, legyezőszerűen szétágazó, majd összefutó szövevényes ágrendszer alakult ki. 
A lerakódott hordalék többször átrendeződött, kimosódott, miközben a finom hordalék távolabbra került. Az állandóan ismétlődő elöntés megakadályozta, hogy a növényzet ugyanarra a rétegre hosszabb ideig hasson, ezeknek kevés a humusztartalma. Ennek és a talajvízszint csekély mélységének köszönhetően főleg réti öntéstalajok jöttek létre. 

Idézet egy szakcikkből: "A Szigetköz kiemelkedő jelentőségű nedves élőhely, amelyen egyedülálló geomorfológiai, klimatikus, talajtani és nem utolsósorban vízháztartási adottságok következtében különösen változatos élőhelyek alakultak ki, lehetőséget teremtve gazdag és sokszínű élővilág megtelepedésének." 

Aztán jöttek a változások.
Valaha a Szigetközben - a Bős (Gabcikovó) vízlépcső megépítéséig és a víz eltereléséig - 65 halfaj fordult elő, ez a hazai halfajok 80 %-a! Ma már sajnos az alacsony vízszintnek köszönhetően sok olyan halfaj van, ami nem tud felúszni ide és teljesen eltűnt, mint például a víza. 
A természet azonban képes harcba szállni még ilyen körülmények között is, s megőrzött néhány védett ritkaságot itt is. Ilyenek például a sebes pisztráng, mely egyébként a hideg vizű hegyi patakokban jellemző, a lápi póc, a magyar bucó, a botos kölönte és a selymes durbincs

A kétéltűeknek szinte minden faja megtalálható, leggyakoribb a kecskebéka, a leveli béka, a vöröshasú unka és a mocsári béka. A hüllőket a vízisikló képviseli.
Vízisikló - analógból digitalizált felvétel. 
A madárfajok száma 230-ra tehető. Ebből nagyon sok faj költ nálunk, de vannak átvonulók is. A nagyobb telepeken szürke gémek és bakcsók költenek, de találkozhatunk kanalas gémekkel, nagy kócsagokkal is, hogy a védetteket soroljam. Védett récefélék kavalkádját is láthatjuk, mint például a hegyi réce, jeges réce, füstös réce, fekete réce, kontyos réce és a kerceréce.
Fokozottan védett madarai barna kánya, hamvas rétihéja, fekete gólya, cigányréce, rétisas és a halászsas.
Kontyos réce
A védett emlősállatok közül találkozhatunk a nyuszttal, a vidrával, az északi pocokkal és az európai hóddal.
Vidra
Amikor belekezdtem ebbe a blogba, nem is gondoltam, hogy "rétestészta" lesz belőle. A Szigetköz flórájára ki sem tértem, pedig volna mondanivalóm róla bőven. 
Úgy gondolom egyenlőre ennyi elég lesz, nehogy rám unjatok. Talán még folytatom is majd egy második résszel, ha szeretnétek. 

Köszönöm a figyelmeteket, legyen szép a napotok, remélem legközelebb is találkozunk!