2013. október 22., kedd

Az én Tündérkertem, avagy amikor izzik a Pilis.

Bevallom, valami miatt közel két éve nem jártam úgy igazán a Pilis vonulatain, pedig nagyon szeretem ezt a hegyet. Bár nem túlzottan magas, még a legmagasabb pontja a Pilis-tető is csak 756 m, mégis akadnak hosszan elnyúló és hirtelen meredélyei is. 
Sokan keverik a Pilist és a Visegrádi-hegységet, s bár valóban szinte egymásba kapaszkodva állnak egymás mellett, kőzettanilag mégis hatalmas a különbség közöttük. A Visegrádi-hegység vulkáni eredetű (erre majd egy későbbi posztomban még visszatérek), míg a Pilis mészkő, illetve dolomit kőzetű. A két hegységrendszer közötti választóvonal Pomáz - Kétbükkfa-nyereg (Pilisszentkereszt) - Pilisszentlélek vonalában található. Ennek egyik legszebb példája a Pilisszentkeresztnél lévő Kovácsi-patak völgye, vagy ahogy többen is ismerik, a Dera-szurdok. Itt járva találkozhatunk igazán azzal a jelenséggel, hogy szinte egy helyen megtalálható a mészkő és az andezit. A patakvölgyben járva egyik oldal még a Pilis, a másik már a Visegrádi-hegység. Ilyen jelenséggel Magyarországon csak itt találkozhatunk! 
Tisztázva a különbségeket, most megmaradok a Pilisnél, hisz Ő mai blogom főszereplője. 

A Pilis kőzete jelentős részben mészkő, helyenként dolomittal keveredve. Ennek aprólékos részletezésébe nem szeretnék belemenni, hiszen nem geológiai szócikket készítek.  A mészkő porózus felépítésű, könnyen váj benne utat a víz. Éppen ezért a Pilisben nagy számban alakultak ki barlangok. Ezek között vannak kisebb üregszerűek és hatalmasak is. Akadnak olyanok, melyeket túrázásaink során meg is nézhetünk, de - mint minden hegységünkben - vannak olyanok is, melyek csak kutatási céllal, külön engedéllyel látogathatók. Itt szeretném még megjegyezni, hogy Magyarországon minden barlang ex lege védett!

Hosszú kihagyás után elhatároztam, hogy visszatérek egyik kedvenc helyemre a Kétbükkfa-nyereghez. Remek kiindulási pont mindkét hegyvonulat felé, de most a Pilist választottam. (Egy héttel később visszatértem ugyanide és elmentem a Visegrádi-hegységbe is, melyről szintén írni készülök majd néhány gondolatot). 

Kora reggeli ébresztő, gyors készülődés és indulás a HÉV-hez. Pomázon átszállva a Dobogókői buszra, indultam nem kis lelkiismeret furdalással úti célom felé. Mivel előző nap ott elég tisztességes mennyiségű eső esett, az erdő felett vastag sávban tejfehér pára kezdett felszállni, a látványa szédületesen szép volt. (Fotót sajnos nem tudtam róla készíteni, dugig volt a busz.) Felérve tervezett kiindulási pontomhoz már melegen cirógató napsugaras, kék égbolt fogadott. Nosza be az erdőbe! 
Utam első szakasza a Római útnak nevezett részen vezetett az Ördög-lyuk felé, ami egy barlang, tovább a Mária-padhoz, mely zarándokhely.
A nap sugara már megsimogatta a lombok alját is, csábítóan hívogatva az erdőbe.  
Ezen a fotón látható a régi Római-út maradványa, mely még mindig hősiesen állja a "támadásokat", s bevezet az erdő mélyébe.
Akkoriban még a hegyről lefolyó vizek gyűjtésére is gondoltak, kőmedencéket készítettek. 
Barangolás közben egy "töpörödött" gombára lettem figyelmes. Valamelyik tuskógomba lehet, csak szegény kissé már megöregedett. De nekem pontosan ezért tetszett meg.
Aztán hirtelen eltűntek a turistajelek és dilemma elé lettem állítva: két út van előttem, melyiket válasszam? Szerencsére pillanatokon belül megoldódott ez a problémám is.
Sárga kénvirággombák! Annyira megörültem a látványuknak, azonnal el is indultam feléjük fotókat készíteni. S az út is erre vezetett!
Egyre beljebb kerülve az erdőbe, gyapjas tintagomba volt a következő csábítóm.
Betegesen imádom a különleges gyökérzeteket, egy-egy ilyen helyen hosszasan el szoktam időzni mielőtt fotózni kezdeném. Megindító, a fa élni akarása! 
Ördög-lyuk. Ez egy felülről látszólag aprónak tűnő barlang, de leereszkedve két irányban is kitárulkozik nekünk. Eszetekbe se jusson lemenni ide! Fokozottan védett, csak külön engedéllyel, kutatási céllal látogatható! 

Mária-pad nevű helyre érkeztem, mely nem csak pihenő, hanem zarándokhely is. A környezete varázslatosan szép!
Igazán kellemes jelenség az erdő közepén ez az egyedi stílusú esőbeálló! 
A Mária-padnál megpihentem kicsit, elmajszoltam egy szendvicset, s indulás tovább. Az erdő szentélye mindig tart valami új és szép meglepetést, lépteimet szaporábbra vettem. Utam folytatását egy olyan helyre terveztem, ahol még sosem jártam. Irány a Vaskapu-völgy. Az erdő olyan színekben pompázott már, hogy egy festő is irigyelte volna. Na de kérem! Szabad-e ily csábítást eszközölni? Helyenként meg-megálltam és olvadoztam az elém táruló látványtól. Ennek eredményeként jócskán lelassult a tempóm, s még bőven volt előttem út. Bele kell húznom, mert ha így folytatom, korom sötétben fogok majd csak hazaérni! Ment is ez a gyorsabb tempó egy darabig, de aztán megérkeztem a "Tündérek földjére", a Vaskapu-völgy bejáratához. 
Mindenhol, amerre a szem ellát, hatalmas szikla masszívumok, minden "kavics" tele mohával, a fák meg ......
... a fák meg mintha mind a sziklákból nőnének ki. 
Ismét elvesztettem az időérzékemet: bámultam, bámultam, bámultam ........... ja, és rengeteget fotóztam. Úgy éreztem magamat, mintha valamelyik mesébe csöppentem volna, ahol Tündérek és Angyalok csábítanak az erdő táncára. Tánc helyett csak a könnyeimmel küszködtem (hiába no, én már csak ilyen pityergős tudok lenni ennyi szépség láttán). Próbáltam tovább indítani magamat, de egy-két méterenként újra és újra megálltam és fotóztam. (csak itt ezen a részen közel 50 fotót készítettem)
Szinte egész úton egy keskeny, sziklák melletti sávon haladtam, körülöttem mindenhol mohától zöldellő köveket láttam. 
Elmondani, szavakba önteni sem tudom teljesen, amit ott és akkor átéltem. Egy biztos! Jövő tavasszal vissza kell ide térnem, látnom kell milyen itt a kikelet! 
Szomorúan bár, de tovább kellet mennem, hisz bámészkodással nem jutok ki az erdőből, s nem érek haza. Lépteimet ismét megszaporáztam, s lassanként magára hagytam újonnan felfedezett "Tündérkertemet". A csoda azonban az erdőben élő Manóknak és Tündéreknek köszönhetően folytatódott. 
A természet pazar ruhába bújtatta az erdőt, a levegőben finom illatok terjengtek, a fákon madarak énekeltek. 
Mikor már azt hittem, szép egyenletes ütemben fogok továbbhaladni, elém tárult egy csodálatos gyűrűs tuskógomba csapat. 
A fák lombjain a megfáradt levelek lassan sárgulnak, majd lehullanak, s jótékony takarót képeznek az erdő talajának. 
A délutáni, besurranó napsugarak megbizsergették az ujjaimat, exponálásra ösztönözve. 
Miután hosszabb ideje egy elég zárt erdőrészben jártam, azt gondoltam, már nem igazán érhet meglepetés. Hát tévedtem! Október közepén virágzó őszi kikericsek csábítottak ismét megállásra. 
Őszi kikerics, amint éppen beporozza egy zengőlégy. 
A Pilisben járva az ember sokszor találkozhat sziklakibúvásokkal, ahonnan mindig fenséges a kilátás. 
Panoráma. 
Panoráma.
Hosszúnak nem mondható az út melyen jártam, de annál látványosabb volt. Lassanként leértem a "hegyemről", s a nap is kezdett lemenni. Csodálatos, élményekkel teli napot éltem át, szívmelengető dolgokat láttam! 
Visszatekintés az "izzó" Pilis vonulatára.
Búcsúzom az én kis "Tündérkertemtől", remélem nektek is tetszett! Legközelebb az "Angyalok hegyére" invitállak majd benneteket. 
Addig is mindenkinek szép napot kívánok, sziasztok! 


3 megjegyzés:

  1. Gyönyörű és mesés leírás ! Köszönjük Évi!

    VálaszTörlés
  2. Valóban szép beszámoló, nagyon tetszett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zoli! Bevallom, jóleső érzés volt blogkészítés közben újra járni az egész útvonalat. Talán egyszer a Pilisbe is kellene szervezni egy közös fotóstúrát? Elgondolkodtató.

      Törlés